octopus-design.co.uk
Az ellenzők főleg azt hangsúlyozzák, hogy a császármetszés komplikáltabb a spontán szülésnél, egy műtétről van szó, mely számos szövődményt hordozhat, utána nehezebb a felépülés, mint spontán szülés után, ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy csak szigorúan orvos által felállított indikációk esetében történjen császármetszés. Tovább Császármetszést követő sebfertőzés Mit mond a törvény? Egészségügyi törvény (1997. évi CLIV. tv. ) " 129. § (1) A kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek [119. § (3) bekezdés b) pontja] közül - a hatályos jogszabályok keretei között - szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást. (2) A választott vizsgálati és terápiás módszer alkalmazhatóságának feltétele, hogy a) ahhoz a beteg e törvény szabályai szerint beleegyezését adja, valamint b) a beavatkozás kockázata kisebb legyen az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a KOCKÁZAT VÁLLALÁSÁRA ALAPOS OK legyen. "
Rendszerint közvetlenül a műtét előtt, amikor a beleegyező nyilatkozatokat íratják alá. Jelentkezzen nálunk, akinél nem így volt! Szerettük volna kideríteni, mi az igazság, hogy is van ez, és miért van úgy. Nem sikerült. Káoszra bukkantunk, hiszen még abban sem egységes a szakma álláspontja, hogy hány császármetszésed lehet. Régen, amikor a császármetszések aránya 3-4 százalék volt, a nők elenyésző hányadát érintette. Most már a kismamák harmadát császározzák. Te viszont jól teszed, ha időben elgondolkodsz ezen a kérdésen, akkor, amikor még nálad van a labda, és tisztázod magadban, neked mi a megfelelő! Az ingyenes végső megoldás, vagy az, ha megőrzöd termékenységedet, és más módszerrel gondoskodsz a fogamzásgátlásról.
15 Ma gya r Speciális műveletek lemezekkel A lejátszási sorrend programozása— Programozott lejátszás Lejátszás előtt megadhatja a felvételek (max. 32 db) lejátszásának sorrendjét. • A REPEAT megnyomásával megismételheti egy, vagy akár az összes programozott felvétel lejátszását. 1 Lejátszás előtt nyomja meg a DISPLAY/PROGRAM gombot. 2 Válassza ki azt a műsorszámot, amit programozott lejátszással szeretne hallgatni. A számok kiválasztása, lásd a(z) 8. oldalt. A 4/¢ gombokat is használhatja. CD esetén MP3/WMA esetén Csoport kiválasztásához nyomja meg a TUNING/ GROUP/PTY gombot, majd válasszon felvételt. MP3/WMA lemezen lévő felvételek programozása esetén megjelenik a következő programozási lépés. 3 Ismételje meg a 2. lépést a további felvételek beprogramozásához. Távirányító CD 6 Numerikus gombok RANDOM DISPLAY/ PROGRAM TUNING/ GROUP/PTY 4/¢ STOP 7 REPEAT Fő egység DISPLAY/ PROGRAM MP3 PROG. TRACK MP3/WMA lemez esetén Felvétel száma Programozott sorrend szerint GROUP Csoport száma PROG.